2011. február 28., hétfő

Cover-Up (1949)

 Hát jónak semmikép se nevezném a Cover-up-ot. 
A probléma persze az is hogy ez a film nem egy noir, bár mostanság épp egy kicsit tanácstalan vagyok ebben az ügynem, mitől noir a noir, és mi a van a kor egyéb más krimijeivel, gyakran mondják hogy a who done it effektus nem túl noiros, ugyanakkor azért van egy pár ilyen, elég a Mildred Piercere gondolni de még nyilván akar egy-kettő.
A film főhőse megérkezik egy kisvárosba karácsony előtt pár nappal, hogy egy öngyilkossággal kapcsolatos biztosítási ügyeket intézze, és tekintve hogy az egész város mélyen hallgat illetve elhallgat, úgy dönt hogy nyomozásba kezd, mert minden jel arra utal, hogy gyilkosság történt. Persze közben a románca is szépen épül, a gyanúsított lányával, sőt előrébb is van mint maga a nyomozás, amely egyébként erőteljesen gyengíti a történet vezetést.

Nincs benne flash back, pedig el lehetne játszani Agatha Christie-s módon, de ezt nem teszik, sőt narráció sincs, az egyetlen valamire való jó jelenet az amikor a gyilkosság helyszínén a nővel, elképzelik, hogy mi történhetett, majd a feltételezett gyilkos helyén valóban megjelenik, valaki (láb felsvenk) a seriff.
Ezentúl az a jelenet is igen erőteljes ahol, a nő a gyilkos fegyvert visszaakarja tenni egy halott ember lakásába, majd fordítva teszi vissza, és közben a főhős megjelenik a házba vizsgálódik (sok szubjektív) és szépen lassan lejön neki, hogy az ott élő férfi bal kezes volt, ez később lesz fontos... persze ez is nagyon túl van magyarázva.

A lényeg hogy a film meglehetősen gyengén van megcsinálva, az alap talán egész jó ötlet, de sajnos semmi a szereplők sincsenek agyon színezve, hogy nagyon megszeressük őket, és a történet vezetésben sincs különösebb csavar.

Ami jó benne, hogy a városban az elején valóban mindenki passzív.






2011. február 9., szerda

Madeo (2009)

Borzadályosan unalmas film, gyönyörűen van felvéve, kiválóak a karakterek, de a dramaturgia botrányosan akadozó. Az alaptörténet se rossz, de mire az ember a végére ér már elfogy minden türelem. Ettől függetlenül ha más nem a snittelés miatt érdemes belenézni.


Easy A (2010)

Műfajnak megfelelően számomra semmitmondó témáról szól a film (nyilván mást jelent egy 15 évesnek, gondolom legfőképp nekik készült). Ettől függetlenül épp súrolja a nézhető kategóriát, legfőképp az életképes mellékszereplők karakter ábrázolása miatt.

A főszereplő Emma Stone kezdettől fogva nem szimpatikus és nem azért mert nagyon sokat beszél a kamerába, hanem mert a megjátszásról tart kiselőadást 90 percen keresztül, ami mondanom se kell igencsak hiteltelen egy ilyen lány szájából még akkor is ha borzasztó döntésként az sikerült kitalálni, hogy Emma az átlag.

Persze tudom ez egy visszatérő ócskaság az amcsi filmekben, hogy ronda lány se ronda, csak innentől fogva borzasztó idegesítő egy karakter, a kor problémáról nem is beszélve, hogy már megint huszonévesek játszák az érettségi előtt álló tiniket.


2011. február 1., kedd

The Fighter (2010)

Trouble in Paradise (1932)

Rabbit Hole (2010)

Black Swan (2010)

Annak ellenére, hogy környezetemben lévő szakmabeliek, barátok, haverok és még elég sokan mások fanyalognak Aronofsky filmei után, én teljesen elégedett vagyok ezzel a rendezővel. Persze a hőbörgők legfőbb oka az hogy a Pí után hogyan lehet ilyen nyálas filmeket csinálni, és értem is de akkor se szeretem ezt a hozzáállást.
A fekete hattyú akárcsak a rendező korábbi filmjei középpontjába egy erőteljes karakter áll, rendkívül jó alakítással, többrétegű problémákkal.
Aronofsky egyértelműen szereti a giccset, különböző okokat keres hogy okozatként rátaláljon, az elemelt, színekben pompázó, cukormázas giccsre. Azt kell mondjam, hogy tökéletesen értem hogy sokak számára, ez kicsapja a biztosítékot, de én valahogy soha nem várok mást, ugyanis kezdettől fogva így épülnek filmjei. Példának okárt a Black Swan álomjelenettel kezdődik, melyben persze minden zárójeles, és megengedett. Ilyen bugyuta kezdés után egyáltalán nem érzem erőltetettnek az übergiccs befejezést.